Már 445 milliárd forinttal támogatta a nagy cégeket a kormány
Zömmel a külföldi tulajdonúakat.
Zömmel a külföldi tulajdonúakat.
Alig épültek új lakások, ráadásul gyakran medencét vagy szaunát építettek a támogatásból – ezzel az indokkal szüntetnék meg a lakástakarékok állami támogatását.
Az Egyesült Államokban az elektromos autókhoz történő hozzáállás kapcsán hamarosan könnyen áteshetnek a ló másik oldalára.
A beruházás központja a volt nemzeti fejlesztési miniszter, Seszták Miklós városa, Kisvárda.
2030-ig csaknem 200 milliárd forintot terveznek elkölteni.
2013 óta megy az adósságrendezés.
Az országimázs-építés egyik pillérének szánt éttermi cigányzene támogatására született kormányprogram, a Muzsikáló Magyarország ötlete Kerényi Imre fejéből pattant ki. A kormánybiztos állítólag akkor érezte a szükségét az állami beavatkozásnak, amikor jó egy éve betért egy vendéglőbe, ahol csalódottan tapasztalta, hogy élő cigányzene helyett csak silány gépi muzsika szól. Hazatérve felkereste Orbán Viktort, akitől a hagyomány feltámasztásáért gyors kormányzati beavatkozást kért. A miniszterelnököt, aki maga is kedveli ezt a zenei műfajt, nem igazán kellett kapacitálni.
A Civil Akadémia résztvevői kapták a pénzt.
A szervezésre is külön szerződést kötöttek, ez harmadával dobta meg a költségeket.
Ezúttal az Innovációs és Technológiai Minisztérium utalt.
Nem hoz sokat, de azt mindig hozza – mondják a mezőgazdaságról, s ez az örök igazság mozgatja az ágazat szereplőit finanszírozó bankokat is.
Ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be.
Gulyás Gergely, kancelláriaminiszter először azt mondta, a tízmilliárd forintot meghaladja a támogatás, majd gyorsan pontosított: több tízmilliárdról van szó. Közben a gazdák továbbra sem értik, miért a környék legértékesebb területén akarnak építkezni, a polgármester szerint fölösleges aggódni, van még jó minőségű termőterület bőven.
Ráadásul januárig nem kapnak egyetlen fillér állami támogatást sem az Állami Számvevőszék és a NAV bírsága miatt.
A pénzt szálláshelyekre költhetik.
Az évek alatt jelentősen emelkedett az egy új munkahelyre jutó átlagos támogatás összege.
Az államkincstár szerint a Jobbik nem juthat közpénzhez addig, amíg a levonás nem fedezi a párt büntetését. Az ellenzéki párt irodákat zárhat be, és át kell gondolniuk, mely időközi választásokon tudnak majd elindulni.
Az FTC csapatának bevételei között nagyjából 2,3 milliárd forintról a cég beszámolója alapján nem lehet kideríteni, hogy honnan származik. A Fradi a kérdésekre nem válaszol, nagyon úgy tűnik, hogy burkolt állami támogatásból származhat az összeg.
A Magyar Államkincstár júliustól csökkenti azoknak a pártoknak a költségvetési támogatását, amelyeknél az Állami Számvevőszék jogszabályellenes finanszírozást állapított meg. Ez praktikusan azt jelenti, elzárták az állami pénzcsapot, ami a Jobbik esetében óriási érvágás.